Uluwatu, Bali : a legszebb templom a legravaszabb kismajmokkal
2014. május 14. írta: 2travelers

Uluwatu, Bali : a legszebb templom a legravaszabb kismajmokkal

Balit gyakran nevezik az „Istenek szigetének”.  Méltán, ugyanis valóban a legcsodálatosabb hely, ahol valahova jártam. Meg tudom érteni az isteneket, ha Indonéziának ezt a csodás szigetét választották lakóhelyüknek.  Ennek megfelelően nagyon sok mesébe illő templomot is találhatunk itt, innen ered a másik, találó elnevezés, amellyel Balit illetik: az „Ezer templom szigete”. Valóban, szinte minden sarkon találni egy templomot- és ez nem túlzás. A sziget lakosságának vallása egyébként  balinéz hindu, amelyben a hindu  vallás gyakorlatilag összefonódott a balinéz hagyományokkal –ellentétben Indonézia más részeivel, ugyanis a szigetország lakóinak 93 %- a muszlim vallású. Az ezer templom közül az egyik legszebb a sziget délnyugati részén található Pura Luhur Uluwatu, de inkább csak Uluwatu néven szokták emlegetni. A kilátás pazar, a templom belső szentélye egy meredek szikla szélén áll, és így emelkedik Uluwatu legendás , a szörfösök körében igen népszerű partjai fölé.

1.JPG

Uluwatu sziklás tengerpartja

2.JPG

A templom belső szentélye

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas irásokról sem!

 

 

3.JPG

Szemmel tartják a turistákat

De ne szaladjunk ennyire előre! Miután nagyon meleg van, legalább 30 fok körüli a hőmérséklet, a legtöbb turista rövidnadrágban érkezik a templomhoz, ezért a bejáratnak sarongot kell bérelni – azaz egyfajta hosszú szoknyát, így léphetünk csak be a hindu szent helyekre.  A majmok agresszivitására vonatkozó figyelmezető jeleket is vegyük ám komolyan! Ugyan agresszívnak nem mondanám a templom területén élő majmokat, viszont annál fürgébbnek és leleményesebbnek, ha a turisták értékeinek eltulajdonításáról van szó! Csak a legszükségesebbet vigyük be a templom területére- én csak a kamerát vittem, még a fülbevalómat, napszemüvegemet, és a táskámat is kint hagytam a kocsiban.  Mint később kiderült, ezt nagyon jól tettem, ugyanis a ezek a szőrös kis tolvajok mindent visznek ami mozdítható. Már a bejáratnál az egyik egy fél papucsot rágcsált –ugyan nem tudom ezt hogyan szerezte meg magának-, innentől fogva kezdett nagyon gyanús lenni a dolog. A templom területén sem kímélték a látványban gyönyörködő turistákat, pillanatok alatt kapták le a szemüveget egy idősebb bácsiról,vették ki a lány kezéből az üditőitalt, egy középkorú hölgynek pedig a táskáját próbálták megszerezni.  Nagyon vicces látvány volt, ahogy a nő húzza a táska egyik fülét, a majom pedig a másikat. Az ott dolgozók pici csúzlikkal „lövik” a majmokat figyelmeztetés gyanánt, majd banánt ajánlanak cserébe az ellopott tárgyakért. Jó esetben a majmok eldobják a zsákmányt, így az visszakerülhet eredeti tulajdonosához.

4.JPG

A frissen szerzett zsákmányt fogyassza a kismajom a naplementében

5.JPG

Pózol a templommal

6.JPG

Szinte lehetetlen úgy képet késziteni, hogy egy majom ne ugorjon bele

A kilátás a templom északi és déli részéből is mesés, érdemes körbesétálni, és megcsodálni Uluwatu partjait innen a magasba emelkedő sziklákról. Majmok mindenhol vannak, csak szólok, szóval legyünk résen, akármerre sétálunk!

7.JPG

Itt szó szerint tényleg minden bokorban majmok rejtőznek

Érdemes a napnyugtát itt megtekinteni, hihetetlen látvány tárul az ember elé! Napnyugtakor járják a Kecak táncot Uluwatun, (magyarra fordítva egyébként majom-tánc, mi más lenne) de ehhez érdemes korábban érkezni, ugyanis hatalmas a tömeg és a későn érkezők –mint én is – lemaradnak a táncról. De ezért kárpótol a naplemente látványa.  Pompás színekben játszik az égbolt és az óceán,elképesztő  látvány!

9.JPG

A naplemente Uluwatun

8.JPG

Mesés szinekben játszik az égbolt

10.JPG

A majom is élvezi a naplementét

Még misztikusabbá teszi a dolgot, hogy a helyiek úgy tartják, hogy Uluwatu temploma őrzi a szigetet, és az itt lakó balinézeket ,és védelmezi meg őket az óceán gonosz szellemeitől. Ha Bali szigetén járunk, semmiképp se hagyjuk ki Uluwatut! A templom varázsa magával ragadja az idelátogatót, nem beszélve a naplemente káprázatos látványáról, és a békésen kólát szürcsölgető majmokról! Ha Bali az „Istenek szigete” , hát akkor Uluwatun biztosan laknak néhányan!

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas irásokról sem!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr286102656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sakalakamo 2014.05.15. 23:47:18

majmot már láttam, Balit még nem,de biztos szép volt

spinat 2014.05.16. 07:21:14

kismajom: ezek makákók nem? nem szeretném ha mérgesek lennének rám.
van olyan hogy Fogyassza egésséggel! meg olyan, hogy a zsákmányt fogyasztja.
süti beállítások módosítása