Ezúttal Japánba, Kiotóba kalauzollak el benneteket. Nos, válaszolva egynéhány kommentre és a barátnőm előző bejegyzésére is: ezúttal nem lesznek pálmafák, tengerpart, és szupermodern felhőkarcolók, csak kultúra és történelem, de az minden mennyiségben!
Amikor megtudtam, hogy Japánba utazunk, eldöntöttem, hogy Kiotót mindenképpen látni szeretném.
Tokiótól Kiotó több , 500 kilométerre van, de hála a híres Shinkansen szuperexpressznek, ezt atávolságot már körülbelül két óra és húsz perc alatt megtehetjük. Ezen a vonaton utazni már önmagában is hatalmas élmény! A vonat átlagsebessége 250 km/óra, de utasként ezt alig lehet érzékelni. A vonat elejéről –ami egy cseppet sem hasonlit egy nálunk megszokott mozdonyra- egyébként ezt az egy fotót sikerült készíteni, ugyanis az állomásra is olyan gyorsan jön be, hogy mire lenyomom a gombot gyakorlatilag már kiment a képből!
A vonatjegynek viszont rettentően borsos az ára-mint amúgy Japánban mindennek- egy oda-vissza jegy körülbelül 200 eurót kóstál, amennyiért nálunk már repülőjegyet is vásárolhatnánk akár. És akkor ez még csak a mezei turistaosztály!
Beszálláskor érdemes megfigyelni a japánokat, ahogy szépen sorban várakoznak az ajtóknál, nem ám úgy, mint itthon a Nyugatiba, hogy egymást lökdösik félre az emberek! A vonat gyönyörű szép, tiszta, baloldalon 3 ülés, a jobb oldalon két ülés van egy sorban. Van dohányzórész is, ezt a bagósoknak külön figyelmébe ajánlani, azért mégiscsak nem semmi 250 km/óránál dohányozni!
Kövess minket Facebookon, hogy még több képet lass, és hogy ne maradj le az új, izgalmas irásokról és a hamarosan feltöltésre kerülő videókról!
www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu
A másik dolog, amit megfigyeltem, hogy mi magyarok, amint elindul a vonat-sőt, még azt se várjuk meg gyakran- egyből előkapjuk a szalámis szendvicset, csokit, üdítőt, és elkezdünk lakmározni. Na ez itt nem volt, mindenki szépen üldögélt (jó, rajtunk kívül, én kávéval és chipsszel indítottam az utazást) egészen addig, amíg delet nem ütött az óra, akkor mindenki előkapta a kis ebédjét valahonnan, de pontban tizenkettő-nulla-nullakor tették ezt mindannyian, nem később és nem korábban! Megebédeltek, összepakoltak maguk után, majd sorjában a szemeteshez járultak a maradványokkal! Ilyesmivel sem találkoztam még soha sehol!
Kiotó régebben a császári Japán fővárosa volt, szó szerinti fordításban a „fővárosok fővárosa”,kulturális szempontból számomra sokkal érdekesebb mint Tokió. Egész kis listával érkeztem, hogy miket szeretnék megnézni!
Kinkaku-ji, azaz az Arany Pavilon
Először az Arany Pavilon, azaz a Kinkaku-ji felé vettük az irányt. A templom története évszázadokra nyúlik vissza, de 1950-ben sajnálatos módon leégett, a most látható rekonstruált épület 1955-ben adták át. A tóparton álló, 12.5 méter magas templom csak úgy csillog a napfényben, mesebeli látványt nyújt, a zöldellő fákkal körbeölelve, ahogy visszatükröződik a képe a tó vizében. Ugyan ez a templom Kiotó egyik legfőbb látványossága, és sok turista látogatja, valahogy úgy oszlik el a tömeg, hogy az ember ebből mit sem érzékel.
A csodálatos Arany Pavilon
Az Arany Pavilont körülölelő tó és a sűrű zöld növényzet is mesebeli látványt nyújt
Miután kigyönyörködtem magam az Arany Pavilonban - ami elég hosszú időt vett igénybe, nem lehet olyan szögből fotózni, hogy ne nyújtson festői képet- a Heian szentély felé vettük az irányt.
A Heian szentélyt Kiotó 1100 éves fennállásának évfordulójára építették 1895-ben. A szentélyhez vezető széles út bejáratánál áll a hatalmas piros szentélykapu, a torii, de innen még bőven kell sétálni.
A tori, azaz a szentélykapu, már messziről is jól látható
Mi nyáron jártunk ott, és iszonyatosan tűzött a nap, árnyék pedig alig, azt hittem el fogok ájulni mire a templom főépületéhez értünk. Amúgy megérte az ájulás-közeli állapotot kockáztatni, a szentély csodaszép, a zöld cseréptetővel, és a vörös falakkal egészen rendkívüli látványt nyújt. Ha már itt jár az ember, érdemes valami szuvenírt beszerezni - így tettem én is! Különböző jó szerencsét hozó talizmánokat árusítanak itt, én hosszas tanakodás után a balesetmentes vezetéshez vásároltam egyet, amelyet az autóban lehet fellógatni.
A Heian szentély bejárata
A Heian szentély
Itt kevés volt a turista, igy remek fotókat lehetett késziteni
A következő állomás Gion volt- végre! Gion Japán legismertebb gésa negyede. Saját közigazgatási rendszere van, különálló jogokkal rendelkezik. A kis utcák fából épült házikói, a teaházak, és éttermek mind-mind Gion eredeti szépségét őrzik. Valóságos időutazás ez, amint a tradicionális kis lakóházak közt sétálgat az ember a szűk utcácskákban.
Gion egy utcája a fából épült házakkal
Egy, a régmúltat idéző ház közelebbről
Az elmúlt száz évben jelentősen lecsökkent a gésák száma Gionban, de mint azt felfedeztem, kimonót bérelni több helyen is lehet, ezért a mezei turista is gésává válhat pár órára, és elképzelheti milyen is lehetett ez a különleges világ a régmúltban. Így tettem én is, betértem egy kis régi faházikóban lévő ruhakölcsönzőbe, és kiválasztottam egy csodaszép virágmintás kimonót. Az ott dolgozó hölgy készségesen segített a felvételében, ami nem egyszerű dolog ám. Gyanítom, hogy ez már ennek az öltözéknek egy modernizált változata, és az eredetit még nehezebben ölthette magára az ember. Alsóruházat, kimonó, széles övből hátulra hatalmas masni, virág a hajba, hozzáillő kistáska, és a tradicionális papucs, és máris gésa lettem, amolyan 21. századi, európai. A cuccaimat a boltba hagytam, és megindultam gésaként Gion utcáin. Nekem ez hatalmas élmény volt, teljesen beleéltem magam a dologba, és legalább egy órán keresztül fel és alá sétálgattam így az utcán. Azaz csak sétálgattam volna, mert az ott turistáskodó japánok az elmaradhatatlan kamerával a kezükben percenként állítottak meg, hogy lefotózzanak. Hozzáteszem, egy szőke csaj se mászkált ott le-fel gésának öltözve, úgyhogy mondhatni nagy népszerűségnek örvendtem. A másik dolog ami a sétámat meglehetősen lelassította, az maga az öltözék volt, a kimonó szűk alja, és az a furcsa fapapucs amelyet hozzá kaptam. Ebben a szerelésben gyakorlatilag csak topogni lehet, csigalassúsággal. Topogtam és csoszogtam egy ideig kitartóan, semmi kedvem nem volt tovább indulni innen, nagyon megfogott ez a hely, a különleges atmoszférája, és felidéztem a számtalan történetet, amelyet Gionról olvastam.
Később kénytelen-kelletlen visszamentem a ruhakölcsönzőbe átöltözni – a bérelt kimonókat amúgy meg lehet vásárolni, de sok értelmét ennek nem láttam, nem valószínű, hogy így sétálgatnék például körúton, farsangi jelmeznek meg túl drága mulatság lett volna. Fájó szívvel búcsúztam Giontól, de máris új élmények vártak, nagyon sűrű volt a nap.
A Kyomizu templom volt az utolsó állomásunk Kiotóban. A templomhoz egy viszonylag hosszú, és szűk utcán kell felgyalogolni, ami telis tele van szuvenirboltokkal. Szóval ha még csak magatoknak vetettek egy darab szerencséthozó talizmánt, és másra még nem gondoltatok, mint ahogyan én, akkor itt az ideje a hűtőmágnesek, legyezők, képeslapok és egyebek begyűjtésének.
A Kyomizu templom bejárata
A Kyomizu templom nevének jelentése a „ Tiszta víz temploma”,és tulajdonképpen nem is egy templomról van szó, hanem ez 16 szentélynek az összefoglaló neve, ám a név hallatán legtöbben az Otowasan templomra gondolnak. Érdekesség, hogy a helybéliek hite szerint, aki iszik a templomegyüttes területén található források vizéből, az részesül az istenségek áldásaiban. Ennek megfelelően a vizesésnél kismillióan álltak a sorba, a várakozási idő minimum fél óra, vagy több, úgyhogy kénytelen-kelletlen de erről az áldásról ezúttal le kellett mondanom.
A templom teraszáról már jól látszik, hogy mennyien állnak sorba a vizesésnél
A központi épület egy dombra épült, ennek teraszárül csodálatos látvány tárul elénk, sokan csak emiatt látogatnak el ide. A kilátás tényleg magával ragadó, különösen így nyáron amikor a környező erdők zöldellenek körös körül. A templom egyébként 800 körül épült, és ugyan a történelem során többször megsemmisült, ebben a formájában már 470 éve látható. Megéri ide ellátogatni, nem hiába indult a templom jó esélyekkel a világ hét új csodájá egyikének a ciméért.
Megéri megmászni a lépcsőket, a kilátás tényleg páratlan
A pazar kilátás a templom teraszáról
Ennél közelebb nem jutottam a vizeséshez
Fáradtan, de élményekkel, és fotókkal tele indultunk vissza a vonatállomásra. A vonatállomásról muszáj pár szót ejtenem! Ez nem akármilyen állomás ám, hanem a második legnagyobb egész Japánban, egy 15 emeletes épület, van benne többek között szálloda, bevásárlóközpont, éttermek, mozi.
Kiotó pályaudvara
A pályaudvaron fellelhető csodák
A fenti képen látható gyönyörűséges tortákat árusitó üzlet is ott található, amelyet sajnos csak lefotózni volt időm, bemenni már nem.
A vonat másodperc pontosággal indult el, és száguldottunk vissza Tokióba. Több mint ezer kilómétert tettünk meg aznap vonattal, és még Kiotót is sikerült bebarangolni, úgy, hogy vacsorára már Tokióban voltunk. Még igy leirva is hihetetlenül hangzik !
Kövess minket Facebookon is!
www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu
