Füvészkert - Rejtett dzsungel a főváros betontengerében
2020. november 09. írta: 2travelers

Füvészkert - Rejtett dzsungel a főváros betontengerében

Ha szeretnéd a trópusokon érezni magad, és pálmafák, kaktuszok, és húsevő növények közt bolyongani, akkor jó helyen jársz !

thumbnail_13_2.jpg

 Az ELTE Füvészkertjét 1771-ben alapították, jelenlegi helyén, a VIII. kerületben, Józsefvárosban 1849 óta várja a látogatókat.

Bevallom, én budapesti létemre most jártam itt életemben először. Pedig minden bizonnyal emlékszünk a botanikus kertre, amely Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című regényének egyik helyszínéül szolgált - az itt található öreg pálmaház nyújtott búvóhelyet Nemecsek Ernő és barátai számára. A„Füvészkert” elnevezés ennek a regénynek köszönhetően terjedt el a köztudatban, és lett 2008-ban a kert hivatalos neve. 
A Füvészkert 3 hektáron több, mint 8000 fajta növényt mutat be az idelátogatóknak. 

thumbnail_10_3.jpg

Az őszi levelek színkavalkádja fogad minket a kertbe belépve, sárgában, pirosban, zöldben pompáznak a levelek, háttérben pedig a barokk Festetics-villa tündököl, amely ma a Füvészkert főépülete- körülötte pedig 200 éves páfrányfenyők magasodnak.

thumbnail_8_3.jpg

 A kastély mögött levő ázsiai kertben kis Bonsai-fák növekszenek, és itt található a kedvencem, a mini bambusz erdő. A hatalmas bambusznádak közt sétálva gondolatban egy picit dél-kelet Ázsiában érezheti magát az ember. Én teljesen beleéltem magam a dologba, és pár percig már-már úgy éreztem, mintha nyaralnék! 

thumbnail_7_3.jpg

 thumbnail_12_2.jpg

Továbbhaladva a Pálmaházba érkezünk, mely műemlék védettségű, 1867-ben épült, és nemrég teljes felújításon esett át. Több, mint 200 pálmafeleségnek ad otthon, láthatjuk hogy terem a banán, a guava, a csillaggyümölcs, vagy éppen a feketebors.

thumbnail_11_2.jpg

thumbnail_1_5.jpg

Innen az Ausztrál-házba vezetett az utunk, ahol ennek a távoli kontinens mediterrán tájainak növényeit mutatják be közel 1000 m2-en, mintegy 90 őshonos ausztrál növény látható itt. 

thumbnail_9_3.jpg

Gyönyörű kaktuszokat, meseszép színes vagy éppen húsevő virágokat is megcsodálhatunk itt.

thumbnail_5_3.jpg

Persze itt is lett egy kedvencem, nevezetesen az óriás sünkaktusz, mely normál esetben Mexikó vulkáni lejtőin őshonos ,és akár egy méteresre is megnőhet.

thumbnail_14_2.jpg

 Innen a Viktória -házba indultunk, ahol Nemecsek Ernő szobra található, legnagyobb meglepetésemre előbukkan a kis tóból - nem pont egy ilyen szoborra számítottam, de nagyon ötletes. Érdekesség, hogy ezt a trópusi üvegházat 2017-ben egy időre bezárták, mert látogatók megrongálták a kert különlegességének számító, sok gondoskodást igénylő vízinövényt, az amazonasi tündérrózsát - de most újra nyitvaáll a látogatók előtt. 

thumbnail_4_3.jpg

thumbnail_38.jpg

Látogatók pedig ottjártunkkor voltak is szép számmal, öröm látni, hogy ennyi embert érdekelnek ezek a csodálatos növények.

A felnőtt jegy 1200 Ft, de akár havibérletet is válthatunk a Füvészkertbe mindössze 3000 Ft-ért, ha esetleg nem tudtunk betelni a pálmafák látványával.

thumbnail_2_5.jpg

 Nekem nagy élmény volt az itt tett látogatás, és a felfedezés, hogy Józsefváros ilyen titkokat rejteget. Nyáron mindenképp visszatérek ide - de az is meglehet, hogy még hamarabb.

Kövess Facebookon vagy Instagramon még több képért,a bejegyzésekből kimaradt sztorikért, és kérdezz bátran!

https://www.instagram.com/travelling_with_me/

https://www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr8716278502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.11.10. 09:35:53

köszi az ajánlót!

Nem voltam még sose itt.

Irbisz 2020.11.10. 09:48:10

noha nem olyan mint egy berlini, bécsi v. épp amszterdami botanikuskert, de érdemes megnézni, én is ajánlom.
a legritkább látnivalója az élő kövületnek tekintett sárkányfenyő egy példánya, amelyet csak 1994-ben fedeztek fel, és azt hitték kb. 90 millió éve kihalt: hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1rk%C3%A1nyfeny%C5%91

ramszeszita 2020.11.10. 21:21:07

En dolgoztam itt tarlatvezetokent es onkenteskent is, mikozben az ELTE biologia szakara jartam. Ma kulfoldon elek, es ha hazalatogatok, mindig eltoltok itt egy delutant. Valahogy elkepeszt a csend, ami azonnal rad telepszik ahogy belepsz a kapun. Egyike az olyan helyeknek, ahol fel tudok toltodni a fovarosban, ahol mosolyog a lelkem.
Koszi az ajanlot es hogy megosztod ezt a kis mini csodat masokkal!

2travelers 2020.11.10. 23:05:26

@ramszeszita: nagyon szívesen :) tényleg csodálatos ez a kis otanikus kert, nem is értem, hogy budapestiként hogy nem jártam ott sosem- de most legalább több emberhez eljut a híre :)

2travelers 2020.11.10. 23:06:58

@Irbisz: igeeen, és képzeld itthon jöttem rá, hogy annyira belemerültem a csodálásába meg az infók elolvasásába, hogy elfelejtettem lefotózni

2travelers 2020.11.10. 23:07:40

@doggfather: nagyon szívesen! mindenképp érdemes ellátogatni ide

Irbisz 2020.11.11. 09:37:52

@2travelers: szerencsére közel van, bármikor pótolhatod a képet :)
süti beállítások módosítása