Látogatóban James Bondnál
2015. április 29. írta: 2travelers

Látogatóban James Bondnál

Ezúttal Thaiföldre, pontosabban Phuketre invitállak Titeket egy egynapos fakultatív kirándulásra, melynek keretében ellátogatunk többek között az 1974-ben készült James Bond film,  „Az aranypisztolyos férfi” ikonikus forgatási helyszínére is. Ja, hogy nem láttátok a filmet? Hát én sem, akkor még meg sem születtem, sőt tervbe se voltam véve, de a sziget természeti szépségei mindenféle háttértudás nélkül is lenyűgözőek – a filmet pedig majd itthon letölthetitek és bepótolhatjátok ezt a hiányosságot.

img_9256.JPG
A híres James Bond szikla


Nem vagyok híve ezeknek a szervezett kirándulásoknak, egyrészt én szeretem beosztani az időmet, másrészt általában a fele se igaz annak amit az útleírásban, prospektusban ígérnek. Hezitáltam, hogy befizessünk e erre a túrára, de este a piacon a vacsora után elfogyasztott koktélok után egyre jobb ötletnek tűnt  a dolog, így kiszaladtam a sarokra az első bódéhoz alkudozni a másnapi kirándulásra. Azt tudni kell, hogy Phuketen a frekventált helyeken lépten-nyomon ilyen fakultatív kirándulásokat szervező árusok vannak -utazási irodának még csak jóindulattal se nevezném-, és hát nem túl bizalomgerjesztőek az európai szemnek, szóval kíváncsi voltam, hogy ha befizetjük a kért összeget eltűnnek e a pénzzel vagy sem. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. A piac melletti első árusnál este tizenegy körül megalkudtam a másnap reggeli túrára, amely a sziget látogatása mellett több más érdekes programot is tartalmazott.  A késői foglalás miatt még harminc százalék kedvezményt is adott az amúgy is jó árból- szóval ajánlott késő este foglalni a másnapi programot ezek szerint. Több helyen próbáltam kíváncsiságból alkudozni erre a programra már az elmúlt napokban, de ilyen jó árat sehol sem adtak, szóval nagyon örültem magamnak.
Másnap reggel a megbeszéltek szerint érkezett a kisbusz a szállodához, és vitt minket a hajóállomásra-ami a mi szállótól eszméletlenül messze,majdnem két órára volt,azt hittem, hogy sose éünk oda. Ott az idegenvezető, aki legalább tiz mondatot beszélt angolul, de azt hibátlanul, a mentőmellény felvétele után betessékelt minket a csónakba, az úgynevezett longboat-ba, és már indultunk is.

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas írásokról sem!
"Utazzunk együtt"  https://www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu

 

 

img_9271.JPG

Ilyen csónakokkal indultunk felfedezőútra a Phangnga-öbölben

img_9265.JPG

A nemzeti park egyik legviccesebb része a két női mellre emlékeztető mészkősziget, amit egyébként a helyiek nagyon büszkén mutogatnak


A Phangnga – öböl, ahol uticélunk is található, az Adamán-tengerben terül el. Az öböl nagy részét nemzeti parkká nyilvánították, ami nem is csoda, az itt látható 42 mészkő sziget mesebeli látványt nyújt.
Elsőként egyből a James Bond szigetnél kötöttünk ki- millió más hajóval együtt. De valahogy úgy szervezgetik a csoportokat, hogy olyan iszonyatos tumultus sose legyen, valóságos rejtély számomra, hogy ezt hogyan csinálják. A hajóból kiszállva konkrétan a szuvenírárusok asztalkáihoz esünk, akik ezerrel próbálnak horror áron mindenféle vackot rásózni az odalátogatókra. Jó, nem szólok semmit, mert én is vettem egy hűtőmágnest emlékbe, ha már ott jártam. Asziget valóban varázslatos, érthető, hogy miért választhatták anno a forgatás helyszínéül. James Bond amúgy a már fentebb említett filmben ide száll le a repülőgépével és itt harcol az ellenfelével, így a sziget jellegzetes gomba alakú szikláját James Bond sziklának nevezik. Ez köszön vissza egyébként minden fotóról, nem maga a sziget.

img_9270.JPG

Tábla is jelzi, hogy hová érkeztünk

img_9144.JPG

Van olyan túra is, amelyen motorcsónakokkal visznek a szigetek közt, de szerintem a hagyományos hajóval közlekedni nagyobb élmény


Innen a csónakkal  továbbindultunk egy a vízen horgonyzó nagy hajóhoz, hogy ott átszállva kenuzni menjünk. Ez így elég hülyén angzik, pedig ez történt. Csónakból ki, hajóba be, majd a kenuba át. Természetesen a nagy hajón is árusok voltak-azok mindenhol vannak itt Thaiföldön, illetve frissító gyanánt szódával kínáltak minket. Már-már majdnem elfelejtette, hogy a szóda elnevezés ebben a régióban egy undorító rágógumi izű üdítőt takar, amit egyébként a Schweppes gyárt –elképzelhetetlen, hogy képesek erre a merényletre. Még jó, hogy vittem vizet.

img_9269.JPG

Erről a hajóról indultunk tovább a kenukkal


A kenuzás a Talu szigetnél nagyon nagy elmény volt, a mészkő szigetekben lévő természetes barlangok, és a partokat szegélyező mangrove-erdők gyönyörűek, ilyen természeti szépségeket csak ritkán lát az ember. Némelyik barlangba csak úgy lehet bmenni ,ha egészen belefekszik a kenuba az ember, olyan alacsonyan van a barlang bejárata, de a bent elénk táruló látvány elképesztő. Azt már meg se említem hogy árusok még itt a vizen is vannak, csónakokból kínálják a portékájukat, üditőt, friss kókuszdiót, és egyebeket.

img_9257.JPG

A mészkő szigetek csodaszépek

img_9266.JPG

Mesébe illő természeti szépségek

img_9475.JPG
A mangrove-erdő

img_9268.JPG

Volt, hogy forgalmi dugó alakult ki

img_9263.JPG

Árusok mindenhol


A kenuzás után ebédelni indultunk-már épp ideje volt, farkaséhes voltam. Az ebédet Koh Panyee-n, egy cölöpökön álló muszlim halászfaluban költhettük el. Az itt lakók kb. 200 éve telepedtek ide, napközben az idelátogató turistákat látják el finomságokal, illetve szuvenírokat árusítanak, este pedig visszaváltozik a hely álmos kis halászfaluvá. Alkoholt és sertéshúst nem árusítanak, és idehozni se lehet elvileg, szóval ha egy hideg sörre vágyunk, itt ne próbálkozzunk! Az ebéd finom volt –bár az én véleményem nem minden esetben mérvadó, ugyanis majdhogynem bármit megeszek- a tenger gyümölcseiből készült levest, sült garnélarákot, csirkét valamilyen szószban és rizst kaptunk, sőt még gyümölcsöt is desszertnek, és jelentem, hogy a mi asztalunknál minden elfogyott.

img_9264.JPG

Koh Panyee, a cölöpökön álló halászfalu

Az asztaltársaság is érdekes volt, egy pakisztán párral ebédeltünk, és megtudtam egy-két érdekességet az országukról, illetve meséltem nekik Magyarországról is, mert még ők sem jártak soha mifelénk. Ebéd után maradt egy kis idő a piacon körbenézni- viszont arra már nem jutott idő, hogy a szigeten található pompás mecsethez elsétáljunk- ez volt szerintem az egytlen hibája ennek a túrának.

img_9146.JPG

Kicsi a sziget de könnyen el lehet tévedni

img_9267.JPG
Itt is lehet mindent kapni

Immáron jóllakva a csónakkal vissza a kikötőbe majd a Suwankuha templom felé vettük az irányt. Ezt a templomot úgy is szokták emlegetni, hogy „az a templom a nagy arany Buddha szoborral a barlangban”. Hát nagyjából erről is van szó. Csak a majmokat felejtik ki ebből a leírásból. A templom bejárata előtt ugyanis majmok sokasága várja, hogy az óvatlan turisták megetessék őket. Nem is kell őket megetetni, elég ha magadnak veszel valami kaját vagy üdítőt, azt majd ők úgyis ellpoják! Elég erőszakosak tudnak lenni, szóval én csak tisztes távolból szemléltem őket- egyszer már harapott meg majom, és azóta nagyon óvatos vagyok velük.

img_9260.JPG

Várja a kaját 

Érdekes módon viszont a barlangtemplom belsejében egyetlenegy darab majom sincs, megtanulták, hogy oda nincs bejárás. A templom központi figurája mindenképpen a hatalmas fekvő arany Buddha szobor, amelyet minden irányból körbejárhatunk, és megcsodálhatunk. Található még ott egy sztúpa is, ahol annak a helyi kormányzónak és családjának csontjait őrzik, akik közreműködtek a emplom építésében 160 éve. 

img_9262.JPG

A fekvő Buddha 

img_9259.JPG

Több kisebb Buddha szobor is van itt

Lépcsőn juthatunk fel a barlang egy másik részébe amely erdőbe vezet. Csodálatos! Ha szereted a barlangokat és a templomokat, illeve a misztikus helyeket, ezt ne hagyd ki! Hihetelen, hogy miket alkot a természet!

img_9258.JPG

A barlangtemplom felső része egy erdőbe vezet


Ez volt a túra utolsó állomása, innen már indultunk vissza a szállodába. Ezt a részt mondjuk kihagytam volna, a templomtól majdhogynem három órát zötykölődtünk a kocsiba a forgalom miatt, alig vártam már, hogy megérkezzünk.
De mindent egybevetve szuper kis kirándulás volt, nagyon kellemesen csalódtam, ilyen rövid idő alatt tényleg sokmindent láttunk, és életreszóló élményekkel gazdagodtunk. A túrára csak a James Bond  sziget miatt fizettem be, de ezúttal tényleg megemelem a kalapom a szervezés előtt, mert a többi program legalább olyan érdekes volt.  Ez egy újabb remek nap volt Phuketen! Este a piacra menet, a vacsora és a szokásos koktél előtt útba is ejtettem a kis pultot, ahol előző nap befizettük az utat, és megköszöntem a hölgy segítségét, tényleg hibátlan kirándulásra küldött el!

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas írásokról sem!

 https://www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr707407986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borzasztó Károly 2015.04.30. 17:48:49

Thailand tényleg a földi paradicsom :)

studkell 2015.05.01. 07:22:33

-utazási irodának még csak jóindulattal se nevezném-, "

A gondolatjel ne kötőjel legyen. Mondjuk - valahogy - így kéne. Több helyen is előfordul a posztban.

geekthink 2015.05.01. 11:54:00

<off>
Általánosítva: kéttollú evező (lapát) => kajak, egytollú => kenu
</off>
süti beállítások módosítása