Enni vagy nem enni Thaiföld utcáin,ez itt a kérdés!
2015. augusztus 18. írta: 2travelers

Enni vagy nem enni Thaiföld utcáin,ez itt a kérdés!

Ez az igazi streetfood, egyenest Bangkok és Phuket utcáiról

A Thaiföldre látogató turisták nagy részének örök dilemmája ez : hol együnk és mit? Természetesen mindenki tart a kosztól, piszoktól, a betegségektől, illetve attól is, hogy az esetek nagy részében fogalma sincs arról, hogy mit eszik. Én sem voltam ezzel másképp, de győzőtt a kiváncsiság, ezért egy-két magam alkotta szabályt betartva a Thaiföldön eltöltött két hét minden napján az utcán ettem, és lássatok csodát, kutya bajom nem lett!
Először is jól megnéztem a helyet, hogy mennyire tiszta-na ez nem működött, egy se tűnt annak, szóval taktikát váltottam: vagy ott ettem ahol szemmel láthatóan nagy volt a forgalom, és többen sorba álltak, vagy pedig ott ahol láttam fehér ebert enni-magamon kivűl. Gyümölcsöket bárhol lehet venni, inkább a főtt étellel kell óvatosnak lenni. Semmiképp se hagyjuk ki a mézédes ananászt, vagy a rebarbarát -még előtte soha nem ettem ezt a finom gyümölcsöt, de hamar ez lett a kedvenc!
Természetesen igyekeztem fotózni is ételeket, ami nem volt nehéz, mert minden méteren ennivalót árulnak. Ez Bangkok egyik varázsa, én személy szerint imádom. A szállóból kilépve máris pár perc után egy nagyobb piacba botlunk, ahol se szeri se száma az ebédet és/ vagy vacsorát kínáló árusoknak- ezt azért írom így, mert ez a piac annyira megtetszett, hogy többször is visszamentem, ebédre is meg vacsorára is.

img_9501.JPG

Készül a rántott csirke

Az egyik legfinomabb étel egy kis adag rántott csirke volt rizzsel és uborkával, amit egy fehér műanyag dobozban adtak, és adagonként- nem vicc- 80 forintba került átszámolva! Jó, kellett belőle 2-3 adag, hogy jól lakjon az ember, de még akkor is csak kétszáz forint körül költöttünk. Itt állt amúgy a legnagyobb sor,de áshol se voltak kevesen. Utána desszertnek ragadós kókuszos rizst ettünk friss mangóval, ami szintén isteni volt. 
Másik maradandó élményem a tintahal volt, amit frissen grilleztek miután kiválaszottam a kedvemre való példányt. Sokszor ettem má tintahalt, de az esetek nagy részében nagyon rágós, ezért az utóbbi idüben elment tőle a kedvem, de ez szuper volt. Nem is kell hozzá semmi köret, csak úgy, ahogy van a hurkapálcáról szépen meg lehet enni!

img_9506.JPG

Az egyik legfinomabb tintahal, amit valaha ettem

img_9505.JPG

Sorakoznak a friss garnélarákok

Ugyanennél az árusnál ettem még garnélarákot is, azt már meg sem említem hogy a pesti árak töredékéért, és az is tökéletesen volt elkészítve. Ha valaki szereti a tengeri herkentyűket, mint jómagam, akkor ez annak maga a paradicsom. Tényleg szó szerint fillérekért lehet hozzájutni a legfinomabb falatokhoz!
Egyik legjobb vacsoránkat a véletlennek köszönhetjük. Túl hosszúra nyúlt az este és már alig voltak az utcán árusok, mi pedig még mindig Patpong környékén sétálgattunk. A sötét utcán egy idős néni árulta a külöböző olajban sült virsliket, tojásokat,csirkehúsokat- valami fazékszerűség volt a kocsijára téve, amiben zubogott az olaj, és ha valaki vett töle valamit abba dobta bele, majd tolta tovább a kocsit mintha mi se történt volna. Két európai srácot is láttam vésérolni nála, gyorsan oda is mentem megérdeklődni, hogy milyen a kaja. Mondták, hogy szuper, és már három napja a néninél esznek, mindenképp próbáljam ki, pláne a szószt, amit kis becsómózott nejlonzacskóban ad az ételhez.

img_9502.JPG

Készül a vacsoránk

Vettünk is mindenfélét, bundában sült fürjtojást, sült virslit, baconba tekert virslit, húsgolyókat.és zöldséggolyókat. A legviccesebb az volt, hogy a virslit ollóval vágta kis daraboka, majd az uborkát szintúgy. Mondanom sem kell, hogy egytől egyig finom volt minden, talán a fürjtojás olt a legjobb, és a kis zacskós szósz is tényleg mesés volt.

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas írásokról sem! Lájkold az "Utazzunk együtt" oldalt!

https://www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu

Egyik nap Ayutthayaba kirándultunk,és természetesen ott is felfedezőütra indultam egy útbaeső piacon- ez volt a régi főváros, és mindössze két órára van Bangkoktól,mesés templomokkal és romokkal ,igazán megér egy blogbejegyzést valószinűleg majd olvashattok róla a későbbiekben. 
Valamilyen édességre fájt a fogam, találtam is egy palacsintát készítő árust, valamilyen pisztáciás palacsintát készitétt, amit utána szálasra szedett cukorral töltöttek meg, ami beleolvadt a forró palacsintába. A cukor amúgy úgy néz ki mint a cérnametélt és többféle ízben és színben kapható. Ha valaki tudja mi pontosan ez az étel, ne habozzon megosztani velem! Miután túljutottam az első sokkon, hogy a pasi a kezével markolja ki a palacsintatésztát és dobja oda sütni,úgy godoltam egy próbát megér, ezért vettem egyet- majd visszamentem mégegyért. Nagyon jó volt- és persze a nyolcvan forintos küszöböt itt sem léptük át

img_9504.JPG

.A helyi palacsinta

Bangkokban tényleg lépten nyomon ételt lehet venni, pláne a turistalátványosságok közelében, ott aztán megszaporodik rendesen az árusok száma. Az egyik városnézés alkalmával meg is ebédeltem , valahol a királyi palota közelében. Grillezett garnélarák, friss ananász és kókuszdiólé volt a menü. és persze itt sem csalódtam, a tíz ujjamat nyalogattam az ebéd után.

img_9503.JPG

Minden friss és finom

A piacokon a helyiek körében igen népszerűek a forró levesek is, amihez külön lehet választani a belevalót. Erről csak fotót készítettem,mert a 35 fokban nem volt nagy kedvem forró levest szürcsölgetni.

img_9507.JPG
A leves főleg a helyeik körében népszerű

Phuketen- ahol nyaralásunk második felét töltöttük- már kicsit más az árfekvés, eléggé el vannak szállva az árakkal, köszönhetően a temérdek odalátogató norosz turistának, gyakorlatilag minden kb. 3x annyiba kerül mint Bangkokba.
Itt is levadásztam egy szimpatikus piacot, ahol többször is vacsoráztunk. Egyik kedvencem a Pad Thai, amit csirkével vagy garnélarákkal lehetett kérni, de többféle rizses illetve tésztás ételt is készítettek, meg mindenféle grillezett húst és tengeri herkentyűt- szóval éhen halni itt sem lehetett. Igaz, itt például már egy Pad Thai átszámolva 1200 Ft-ba került, ami Thaiföldhöz képest elég borsos ár. Legnagyobb előnye a helynek, hogy rögtön szembe vele volt egy koktélbár-na nem kell semmi puccosra gondolni, egy asztalra rápakolták az italokat és nyolcszáz forintért kikevertek bármit a vacsorához. Éltünk is ezzel a lehetőséggel minden este:)

img_9508.JPG

Koktéozással egybekötött vacsi a piacon

img_9510.JPGA tengeri herkenytűk és grillezett húsok is nagyon finomak voltak

Na és itt a kakukktojás, ha a sok helyi étel után egy kis pirítósra, müzlire vagy rántottára vágyunk, a szállodában még mindig kiélhetjük magunkat a reggelinél. Néha kell az is!

img_9509.JPG

:) ez már ismerősebb, ugye?

Remélem megjött a kedvetek egy kis igazi, thaiföldi streetfoodhoz, és kipróbáljátok alkalomadtán Ti is ezeket a finomságokat! A kommentbe illetve a Facebook oldalon várom a hozzászólásokat és képeket, hogy kinek milyen gasztronómiai élményei voltak Thaiföldön!:)

Kövess minket Facebookon, hogy még több képet láss, amelyek a bejegyzésből kimaradtak, és hogy ne maradj le az új, izgalmas írásokról sem! Lájkold az Utazzunk Együtt oldalt!

https://www.facebook.com/utazzunkegyutt.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://utazzunkegyutt.blog.hu/api/trackback/id/tr507610132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása